Mint minden gyerek, így én is imádtam rajzolni kiskoromban. Általában meg is dicsérték a rajzaimat, amire mindig is büszke voltam, hiszen elhittem, hogy szuper tehetséges vagyok. De persze, minden gyerekrajzot meg szoktak dicsérni, hiszen ki mondaná meg egy pár éves gyereknek, hogy a cica, amit rajzolt, úgy néz ki, mint egy fa. Emiatt akartam egyébként egy időben komolyabban is foglalkozni ezzel a művészeti ággal és később rendszeresen vettem is különböző méretű vásznakat és különféle festékekkel is próbálkoztam.
Aztán valamiért felhagytam ezzel, elment tőle a kedvem, főleg, amikor nem voltam elégedett a végeredménnyel, ami a maximalizmusomból fakadóan elég gyakran megesett. Pár évvel ezelőtt gondoltam, hogy majd újra nekiállok, de nem voltak túl sikeresek a próbálkozásaim sajnos. Úgy tűnik, nálam nagyon igaz volt a mondás, miszerint gyakorlat teszi a „mestert”.
Érdekes, mert bár magáért a tevékenységért, tehát a festésért és az alkotásért rajongtam, magukért a festményekért annyira azért nem.
De ez nem akadályozott meg abban, hogy más festők műveit csodáljam. Bár múzeumba csak ritkán járok – és akkor sem festményeket nézegetni -, de az interneten gyakran böngészem különböző festők műveit. Igyekszem időt fordítani arra, hogy megértsem azoknak a festőknek a műveit, amiket korábban nem sikerült. De valahogy Picassoval még azóta sem sikerült dűlőre jutnom. A posztimpresszionizmus és a kubizmus különösen távol állnak tőlem, és őszintén szólva én semmit nem látok bennük. Persze, biztos oka van annak, hogy nemzetközileg elismertek e művei és a művészete is, de én nem igazán érzem át.
Lehet, hogy sablonos, de én Leonardo Da Vinci művészetét szeretem nagyon. Mindene egyes alkotásán – mind a festményeken, mind a szobrain – egyértelműen látszik a zsenialitása, ami engem már önmagában is teljesen lenyűgöz. Elképesztőnek tartom, azt a fajta realisztikus ábrázolásmódot, amivel dolgozott, illetve a technika is csodálatos. Már persze, amennyi átjön a fotókról.
Ha lenne Magyarországon kiállítás Da Vinci eredeti műveiből, egészen biztos, hogy képes lennék eltölteni ott egy teljes napot. Minden apró részletet látni szeretnék, minden egyes művén. Nagy álmom, hogy láthassam a „Szent Jeromos” című festményét, amit egyébként mindenkinek csak ajánlani tudok, hogy nézze meg.
Ami még nagyon közel áll hozzám és talán a legkönnyebben értelmezhető stílusirányzat az a szimbolizmus. Bár nyilván vannak gondolatok és érzések, amiket az adott festő ki akart fejezni a művével, általában elég egyértelmű szimbólumokat is használnak, mégis saját magunk kedvére is értelmezhetjük ezeket. Hiszen egy szimbólum több mindent is jelenthet. Ha végül én is művész lettem volna, akkor egészen biztos, hogy a realizmus és a szimbolizmus lett volna az én két irányom, de így csak megmaradtam szemlélőként.