Szeretem a klasszikus, régi festményeket is, de a kortárs, modern művészet sokkal inkább lenyűgöz. Nemrég volt szerencsém részt venni egy fiatal, átütő tehetség első kiállításán. Ahogy a terembe léptem és megláttam a képeit, rögtön tudtam, hogy nem mindennapi bemutatón járok. A művész ugyanis használt, elnyűtt tárgyakat is szerepeltetett a festményein, új köntösben.
Az egyik képen nyári gumik sokasága sorakozott, de nem is akárhogyan. Gyűrűkként jelentek meg a képeket. Teljesen elképedtem. Pedig a gumidiszkont.hu/nyari-gumi oldalon már szembesültem vele, hogy a nyári gumik mennyire sokoldalúak. Nemcsak sokrétűek, de a szerepük is jelentős. Miért?
A téli gumik nyárira cserélése akkor válik szükségessé, amikor a középhőmérséklet tartósan meghaladja a 7°C. Ez ugyanis már kellően meleg ahhoz, hogy az időjárásnak megfelelő kialakítású és összetételű abroncsok kerüljenek az autóra. Egy nyári gumi barázdáltsága is olyan kialakítású, hogy a nyári, esős idő kihívásainak kellőképpen megfeleljen. Ugyanis a barázdák képesek arra, hogy a vizes, csúszós útfelületen a felhalmozódott vizet szakszerűen elvezessék. Ennek köszönhetően az autó nem fog kicsúszni és nem teremtődik balesetveszélyes helyzet. De nem csak a barázdáltság, az abroncsok összetétele is azt a célt szolgálja, hogy a meleg, felforrósodott aszfalthoz alkalmazkodni tudjon.
A gumidiszkont.hu/nyari-gumi oldaláról a gumik felhelyezéséről is rengeteg hasznos információt tudtam meg, Fontos, hogy azokat szakszervizben, szakképzett szerelők rögzítsék az autóra, hiszen ők rendelkeznek azzal a szaktudással és azokkal az eszközökkel, melyek a biztonságos felhelyezéshez elengedhetetlenek. A statikus és dinamikus kiegyensúlyozás is a tökéletes működés feltétele, ennek elvégzése szintén a gumiabroncsokat felhelyező szakszerviz feladata. Hiszen amennyiben kiegyensúlyozatlanok a kerekek, az kedvezőtlenül befolyásolhatja az autó menetstabilitását, valamint a kerekek rendellenes kopásához is vezethet.
És hogy mi a mi feladatunk, miután kigurultunk a szerviz kapuján? 50 km megtétele után fontos, hogy meghúzzuk a csavarokat, megakadályozva ezzel a kilazulást. Az egymással átlósan szemben lévő csavarokat kell meghúzni, de nem ám szabad kézzel. A műveletet végezzük nyomatékkulcs használatával. Rendszeres, kötelezően ajánlott feladatunk továbbá a guminyomás ellenőrzése kéthetente. Amennyiben túl magas vagy túl alacsony az abroncsok nyomása, az a kerekek rendellenes kopásához és élettartamának rövidüléséhez vezethet- olvastam a gumidiszkont.hu/nyari-gumi webhelyen.
Még egy végső teendő, amiről kár lenne elfeledkezni: az éppen nem használatban lévő gumikat megfelelő módon kell tárolni. Mégpedig hűvös, száraz, napfénytől védett helyen ajánlott ezt megtenni. Jó olyan sötét zugban tartani őket, ahol nincsenek kitéve közvetlen napsugárzásnak. Az erős UV sugárzás ugyanis roncsolja a gumik minőségét és emiatt talán legközelebb, mikor újra elővennénk őket, nem is lesznek használhatók majd az autón. Ugyanígy a folyamatos ázás, vizesedés sem tesz jót nekik.
A gumiabroncsok az autók legfontosabb kellékei, fontos hogy vigyázzunk rájuk, óvjuk őket és mindig az évszaknak megfelelő gumikat használjunk. Pontosan tudta ezt a galéria művésze is, akinek a kiállításán jártunk. Ezért szerepeltette ő is a nyári gumikat a képén, szemléltetve, hogy mennyire sokoldalúak. Hiszen nemcsak az autón, de a képeken is megállják a helyüket.