Tárlatvezetőként fontosak az ápolt sarkak

Igazából nem is emlékszem pontosan, hogy hogyan és mikor kezdődött a kapcsolatom a művészetekkel… kiskoromtól kezdve sokat rajzoltam, az biztos: már az óvodában is én voltam a félénk, magának való kislány, akit rendszeresen csak egrecíroznak a társai, ő pedig nekiáll rajzolgatni. Később ez fokozódott és rendszeresen rajzolgattam, bár őszintén szólva, ha visszanézem a régi munkáimat, egyáltalán nem tudom, hogy hogyan tudok manapság normális munkákat kiadni a kezemből, mert a régi rajzaimon a tehetség csíráját sem látom megvillanni – viszont nagyon erős relaxációs és terápiás hatással bírt ez az elfoglaltság, főleg a szüleim válásának időszakában, vagyis onnantól. Később a “helyzet fokozódott”, merthogy egyre inkább látszódott egy “elitgimi” tanulójaként, hogy például a matematika nem egyszerűen nem megy, hanem tényleg kérdéses, hogy hogy a csudába fogok belőle leérettségizni – úgyhogy sok évnyi szenvedés után váratlanul már – némi protekcióval – a helyi nevelési tanácsadóban ültem és végeztek el egy rakat tesztet az akkor 16-17 éves énemmel. Persze sosem voltam könnyű helyzet, úgyhogy akkoriban is egy elég kínos szituáció állt elő: látták rajtam és a jegyeimen, hogy a matematika érettségi kínos eset lenne és hogy tényleg nagyon megvisel az egész, viszont a tesztek eredményei nem igazolták tökéletesen azt, hogy nekem szükségem lenne felmentésre; ez is mutatja, milyen remekül kerültek ezek a rendszerek kidolgozásra. Végül egy hallgatólagos egyezséget kötöttünk, mikor meglátták az akkori rajzaimat: elirányítottak az egyik legjobb tehetséggondozással foglalkozó grafikushoz a környéken, a felmentést pedig megkaptam.

Az elképzelés bevált, mert innentől minden téren szárnyalni kezdtem: sok szempontból helyrejöttem lelkileg és a rajzban is tényleg magas fejlődést mutattam, ezzel párhuzamosan folyamatosan kezdtem magamat beleásni a különböző művészeti irányokba és művészettörténetbe, annak ellenére, hogy közel nem műveltem mindet. Később ilyen irányba is tanultam tovább, majd galériákban helyezkedtem el mint tárlatvezető – ez viszont egy nagyon elegáns munkakör volt, fontos volt a mindig kifogástalan megjelenés, ami magassarkúval járt együtt, a magassarkú pedig azzal, hogy a sarkaim borzasztó állapotba kerültek. Ugyan a munkámért rajongtam, a sarkam folyamatosan problémát jelentettek, amin végül egy kedves munkatársam segített azzal, hogy kölcsönadott egy csodás sarokpuhító krémet, amit a Herbiovit weboldaláról szerzett be, eredetileg magának, de elmondása szerint jobbat nem is találhatott volna ugyanerre a problémára – a magassarkúk hordása sajnos gyakran hozza magával ezt a problémát.

A Herbiovit sarokpuhító krémje tökéletes a száraz, kemény sarok ápolására, ehhez minden szükséges hatóanyagot tartalmaz is: teafaolajat, zsályát, rozmaringot, levendulaolajat, panthenolt, allantoint és ureátot. Őszintén megmondom, amikor először láttam ezt a listát, csak pislogtam, mert jó részéről azt sem tudtam, hogy micsoda, nemhogy azt, hogy mire való… némi utánajárás után kiderítette, hogy például a panthenolt nevezik még pantoténsavnak és számos jótékony hatással bír: megköti a vizet és puhítja a bőrt, de bőrnyugtató is, szóval ha leég az ember, célszerű pantoténsav-hatúanyagú termékeket keresni a kezelésre. Az allantoin bőrregeneráló hatású, segíti a bőr hámlását és az új bőr képződését, ezáltal fiatalon és főképp puhán tartva azt, emellett pedig rendelkezik gyulladásgátló hatással is. Az urea talán jobban ismert egy másik nevén, és ez nem más mint a karbamid: ekkor már az én szemem is felcsillant, hiszen így már derengett. Az urea a bőrben is megtalálható és első sorban a nedvesség megkötésben játszik nagy szerepet, emellett az ekcémások is előszeretettel alkalmazzák, mert segít pótolni a nedvességet és ezáltal hozzájárul ahhoz, hogy egyéb hatóanyagok is könnyebben beszívódhassanak a bőrbe. Emellett enyhén hámlaszt is, tehát rendelkezik bőrmegújító és bőrnyugtató hatással is. A Herbiovit sarokpuhító tartalmaz mindezek mellett aloe verát is, aminek a hatását szerintem már nem kell magyarázni, jóformán mindenki ismeri és közel ugyanennyien már használták is valamilyen formában.

Fontos tudni, hogy a Herbiovit sarokpuhítója nem csupán nagyon jó összetételű és magas hatásfokon működik, hanem használata is gyakorlatilag etikusnak minősül, bárhonnan is nézzük. Egyrészt: vegán és állatkísérlet-mentes is; bármennyire meglepő, ez a kettő nem törvényszerűen jár kéz a kézben, hogyha valakinek ezek fontos szempontok, termék vásárlásakor mindkettőnek külön-külön utána kell járni. Sőt, egy csavar a történetben: nagyon sok termékre rákerül, hogy állatkísérlet-mentes, tehát cruelty free, viszont ez sok esetben csupán a késztermékre vonatkozik, ettől függetlenül az alapanyagokat gyakran tesztelik! A Herbiovit termékeinél szerencsére nincsen ilyen felmerülő kérdés, mert nagyon sok helyen egyértelműen kiírták, hogy a termék cruelty free és nemcsak a késztermék nem került állatokon tesztelésre, sem az alapanyagok – kedvenc termékük, a sarokpuhító krém pedig éppen ilyen, aminek borzasztóan örülök. Mindemellett vegán is, tehát semmilyen állati eredetű összetevőt nem tartalmaz – a kozmetikumokban igyekszem a lehető legjobban kerülni ezeket.

A fenntarthatóságra egészen más szempontból is odafigyeltek, ez pedig a csomagolás: egyszerű, gyors elmosás után a doboz szelektíven gyűjthető, ezáltal később a megfelelő cégek által újrahasznosításra tud kerülni. Ha ez nem lenne elég, nem tartalmazza sem a híres-hírhedt SLS – BHT – parabén triót, mindhármat kihagyták belőle, ahogyan mentes még az ásványi olaj származékoktól és a mesterséges színezékektől, illetve illatanyagoktól. Elvégre kérem: ha szaglászni szeretnék valamit, akkor az maximum parfüm – ebből is megvan a kedvencem természetesen -, nem pedig a krémjeim, azokkal szemben csupán annyi az elvárásom, hogy ne legyek tőlük büdös, ha már semleges illatuk van, az szuper.

A honlapon az is kiemelésre került, hogy a Naturix által is bevizsgáltan natúrkozmetikumnak minősül a termék. Ez igényelt némi utánajárást a honlapon és máshol is, hogy pontosan mit takar, de mint kiderült, a Naturix egy nem régi, mindössze 2018-ban alapított szervezet, amely célja, hogy szigprú szempontok szerint lehetőséget adjanak a natúrkozmetikumok tanúsítására, a szempontoknak megfelelt termékeket ezzel is hitelesítve. Kicsit utánajárva láttam, hogy a Naturix licenszei teljesen publikusan, angolul elérhetőek, így megtudtam, hogy ahhoz, hogy valamit natúrkozmetikumnak minősítsenek (ez a legfelsőbb elérhető kategória), ahhoz annak a terméknek minimum 90 %-ban természetes eredetű összetevőket kell tartalmaznia, és ezt nagyon szigorúan veszik. A 90 % már önmagában egy nagyon magas arány, viszont a Herbiovit ezt még megspékelte azzal, hogy náluk a legalacsonyabb százalék is 96, így elmondható, hogy valóban nagyon magasra tették a lécet az összetétellistában – és elmondom, minőségre is, mert rövid időnyi kezelés után a sarkaimon olyan varázslatos változások következtek be a sarokpuhítónak hála, mint az abban lévő varázsmogyoró összetevő.

Én elképesztően elégedett vagyok a termékkel és magával a webáruházzal is: a futárszolgálatnak és a gyors rendelésfeldolgozásnak hála a csomagok nagyon hamar kiérnek, így sosem kell sokat várni arra, hogy a vevő kipróbálja ezeket a csodaszereket. Azóta én visszatérő vásárlójuk lettem és a teafaolajos sarokpuhítóból mindig tartok itthon, mindennaposan használt termékké vált nálam.