Mindig is tudtam, hogy a nagybátyám különleges ember. Elsősorban a sokoldalúság volt az, ami világéletemben megdöbbentett. Emlékszem, hogy már akkor, amikor kiskoromban vendégül láttuk, rácsodálkoztam az izgalmas életére és személyiségére. Sokat mesélt arról, mennyi különféle területen kipróbálta magát élete során. Egyértelmű volt, hogy nemcsak arról van szó, hogy sok minden érdekli, de szinte mindenben jó is, amit kipróbál. Fiatalkorában matematikus akart lenni, a középiskolában alapvetően erre készült, és az egyetemen matekszakot is elvégzett. Utána a művészet kezdte érdekelni, különösen a festészet, és ezen a területen is elvégzett egy képzést. Egyik témától sem szakadt el: festegetni például még ma is szokott, még egy saját műteremmel is rendelkezik. Néhány éve azonban újra szakmát váltott, és a kétkezi munkák kezdték érdekelni. Most éppen építkezéseken dolgozik. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy nem zavarja-e, hogy nem köteleződött el egy terület mellett, mint mások. Azt felelte, hogy számára éppen így érdekes az élet: úgy fogalmazott, hogy egyszer élünk, és ez alatt mindenben ki akarja próbálni magát.
Nemrég tőle hallottam a Pannon Fuvar 200 Kft.-ről, amely többek között a nagybátyám jelenlegi érdeklődését jelentő gépi földmunkákkal is foglalkozik. Emellett kínálatai közé tartozik az építőanyag fuvarozás, a szóródó építőanyag kereskedelem, és még sok más is. Amint azt a Kft. weboldaláról megtudjuk, a vállalkozás korszerű gépparkkal és környezetbarát technológiákkal biztosítja az építőipari és szállítási feladatok hatékony és pontos elvégzését. Szolgáltatásai közé tartozik a közúti áruszállítás, a már említett építőanyag fuvarozás, földmunka, épületbontás, betondarálás, hídmérleges súlymérés, földrostálás, valamint építési és bontási hulladék elszállítása. Modern billenőplatós teherautókkal dolgozik, amelyek lehetővé teszik a gyors szállítást Siófokon, a Balaton környékén és a Dunántúlon. Az alapanyagokat megbízható forrásból szerzi be, a méréseket hitelesített hídmérleggel végzi. Épületbontás során a hulladékot újrahasznosításra előkészítik, a keletkezett betont és aszfaltot törőgéppel dolgozzák fel, csökkentve ezzel a környezeti terhelést. A cég saját gépeit bérbe is adja kezelőkkel együtt, igény szerint. Gépparkjában szerepelnek többek között homlokrakodók, forgókotrók, árokásó gépek és pofás törőgép is. Előnyei közé tartozik a gyors ügyintézés, a rejtett költségek nélküli átlátható árképzés és a megbízhatóság, amelyet a szakmai tapasztalat és a rugalmasság garantál.

Az 1983-ban magánvállalkozóként induló tulajdonos az évek során egyetlen billenőplatós szerelvényből építette fel azt a stabil és elismert céget, amely ma is a megbízhatóságot, gyorsaságot és minőséget képviseli. A folyamatos megrendelői igények és a piaci fejlődés hatására saját telephelyet alakított ki, majd földmunkagépekkel és egyre bővülő járműparkkal válaszolt a növekvő keresletre. 2001-ben, közel húszévnyi vállalkozói tapasztalattal alapította meg a Pannon Fuvar 2000 Kft.-t, amely a jó hírnévre építve folyamatosan bővítette szolgáltatásait. A gépi bontással és az inert hulladék átvételével újabb területeken vált meghatározóvá. 2003-ban a cég bevezette az ISO minőségirányítási szisztémát, amely azóta is garantálja a professzionális munkavégzést. Az alkalmazottak stabilitása és a megbízható alvállalkozói kör szintén hozzájárul a cég jó megítéléséhez. A családi vállalkozás ma már két fiúval, vagyis a következő generációval működik tovább, akik aktívan részt vesznek abban, hogy a cég rugalmasan és korszerűen megfelelni a mai elvárásoknak.