Autós inverterre lett szükségem egy hétvégi túrához
Nemrég a baráti társaságunkkal úgy döntöttünk, hogy fogjuk magunkat, és elmegyünk kempingezni valahová. Csodával határos módon sikerült is leegyeztetnünk egy olyan hétvégét, ami mindenkinek jó volt a csapatban. Ilyen igazán ritkán fordul elő, ezért már nagyon vártuk azt a hétvégét. Amikor elérkezett, „irány a természet!” felkiáltással bele is vetettük magunkat a nagy eseménybe. És persze ekkor tudatosult mindenkiben, hogy városlakóból nem annyira könnyű ám természetjáró kalandorrá avanzsálódni. Szerencsére bennem ez a felismerés hamarabb realizálódott, így én időben el tudtam kezdeni felkészülni a kihívásokra. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy a megfelelő autós inverter megtalálása maga is művészet.
Márpedig az. Még szerencse, hogy egy ismerősöm megmutatta a BestMarkt oldalát, ahol megfelelő minőségű invertereket lehetett kapni, mégpedig megfizethető áron. Aki nem tudná, az inverter gyakorlatilag olyan eszköz, amit a gépjárműre lehet csatlakoztatni. Az inverter pedig az autós akkumulátor biztosította egyenáramot az elektromos kütyük által használt alternatív árammá alakítja. Így adott esetben például az autóból tölteni tudjuk a telefonunkat, így még egy vadregényes kemping alatt sem fogjuk azt érezni, hogy maximálisan elvágtuk magunkat a külvilágtól! A BestMarkt oldalról azt is megtudtam, hogy többféle inverter is létezik, ezért nagyon hasznos a az oldal bal sarkában található kereső funkció. Így például személyre szabhatjuk a keresést gyártó, bemeneti feszültség, vagy éppen akár teljesítmény alapján is. Sőt! Még a nekünk megfelelő ársávot is beállíthatjuk a kereséshez!
Inverter vadászat a BestMarkt-on
Én például nem egy fúrót szerettem volna az autó hálózatára csatlakoztatni, leginkább olyan kis fogyasztású dolgokat szerettem volna így megoldani, mint például a már említett telefontöltés. Így én a BestMarkt oldalán olyan keresést állítottam be, amely alacsonyabb teljesítményű, és akár az autó cigarettagyújtójához is csatlakoztatható. Persze a BestMarkt még e téren is ellátja hasznos tanáccsal azokat, akik először vásárolnak náluk invertert. Így például tőlük tudtam meg azt is, hogy minden esetben érdemes egy kb. 10-20%-ot rászámolni a teljesítményre amikor invertert választunk. Így biztosan nem érhet bennünket meglepetés a használat közben. Javaslom mindenkinek, hogy vásárlás előtt hozzám hasonlóan böngéssze át a BestMarkt oldalát. Az oldal alján található összefoglaló ugyanis rendkívül hasznos tanácsokat, tippeket tud adni a vásárlás előtt állók részére. És a nektek megfelelő eszközt is segíthet hamarabb megtalálni.
Ráadásul az inverter választék is igazán megnyerő. A legtöbb ismert gyártó termékeivel találkozni ugyanis az oldalon. Sőt, ha valaki igazán különleges inverterre vágyik, akkor extra funkciók alapján is szűkítheti a keresést. Így fordulhat elő, hogy akár távvezérléssel ellátott inverterre is szert tehet az ember lánya! Én nagyon hamar megtaláltam a BestMarkt-on a nekem passzoló invertert, és egyáltalán nem bántam meg a beruházást. Csak ajánlani tudom mindannyiótoknak, hogy feltétlenül nézzetek el az oldalra!