Pár héttel ezelőtt voltam egy kortárs kiállításon az egyik fővárosi múzeumban. Ez azért olyan hírértékű, mert köztudottan viszolygok a kortárs művészettől: egyszerűen felszínesnek találom, és idegesítő módon erőltetettnek. Tisztelet a kivételnek.
A legutóbb is csak azért adtam a fejemet erre a látogatásra, mert a legjobb barátom – velem ellentétben – minden újonnan született műalkotásért rajong: szerinte éppen az az igazi művészet, amelyik lerombolja, vagy legalább megkérdőjelezi az addigi artisztikus normákat.
Ebben a témában valahogy soha nem tudtunk zöld ágra vergődni, hiába hoztuk fel egymásnak a jobbnál jobb észérveket, az okosabbnál okosabb észrevételeket, egyszerűen egy fikarcnyit sem tudtunk változtatni egymás hozzáállásán.
Csakis úgy tudtunk valamiféle tartózkodó konszenzusra jutni, hogy kötöttünk egy (kissé gyermeki) megállapodást: ő eljön velem egy klasszikus műveket prezentáló kiállításra, ha én is ellátogatok vele egy kortárs galériába, vagy múzeumba.
Számomra már itt nehézséget okozott a helyzet, ugyanis a kortárs és a múzeum szavak együtt eleve ellentmondásosak, de tudom, ennyire nem lehetek zsémbes.
Mindenesetre, mindenféle ódzkodásunk ellenére, sikerült megvalósítani az előbb említett alkut: ráadásul, először én voltam soron.
A legmókásabb az volt, hogy egyébként a Duna-parton található épület maximálisan elérte tetszésemet, hiszen egy szecessziós stílusú építmény volt, de azért próbáltam palástolni ezt a magántapasztalatomat.
Ahogy beértünk az első terembe, egy környezetbe-nem-illő szőnyeg ragadta meg leginkább a figyelmemet:
Úgy nézett ki, mintha egy 16. századi kastélyból lopták volna el az egyik úrhölgy hálóterméből.
Természetesen, azért az évszázadok múlása is látszott már rajta: szakadások és kirojtosodott részek tarkították a felületét.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire koszos volt: szerintem legalább 100 éve nem tisztíthatták ki, ami egyébként teljesen érthető, hiszen a torinói leplet sem porolják ki évente egyszer.
Arra gondoltam, hogy mennyivel szebb lenne maga a szőnyeg, hogyha egy szárazhabos szőnyegtisztító gép átmehetne rajta. Ehhez csak a greenwaykft.hu szemléletes takarítógépekkel rendelkező oldalát kéne megnyitni, és már indulhatna is a tisztítás.
De a múzeumi udvart elnézve, egy gyalogkísérős seprőgép sem ártana a kiállításra érkezők előtt, ami szintén könnyedén megrendelhető a greenwaykft.hu nevű oldalról.
Az az érdekessége ennek a gépezetnek, hogy kül-és beltéri használatra egyaránt alkalmas, valamint pofon egyszerű a kezelése, így nem kell az esetleges alacsony technikai jártasságunk miatt aggódnunk.
Mindez a könnyű használat annak is köszönhető, hogy az oldalsó seprű-és görgőkefék szerszám nélkül is beüzemeltethetők.
Az akkumulátor és kefe közreműködése a tisztítást is sokkal egyszerűbbé varázsolja, és rugalmasságot kölcsönöz a gépnek a seprési folyamatok közben.
De nemcsak ezt a két gépet vásárolhatjuk meg a greenwaykft.hu-ról: szükség szerint rendelhetünk takarítógépet, seprőgépet, ráülős porszívót, illetve még sok egyéb kisgépet is.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire átlatható a greenwaykft.hu weblapja: minden egyes gépezet részletes termék-és működési leírást tartalmaz, az adott gép legfontosabb paramétereivel karöltve.
Ez a fajta részletes bemutatás pedig lehetővé teszi, hogy minél pontosabb képet kapjunk az általunk megvásárolni kívánt termékről, továbbá abban is segít nekünk, hogy biztosan azt a gépet rendeljük meg, amelyre a leginkább szükségünk van.
Igazából bárkinek szívesen ajánlanám a greenwaykft.hu-t – a klasszikus művészethez hasonlóan – , nemcsak a szárazhabos szőnyegtisztító gép miatt, hanem az átláthatóság és a részletesség miatt is.
Ha bármilyen tisztításra alkalmas gépre lenne szükségetek, biztos vagyok abban, hogy a weboldaluk lesz a tökéletes állomás a számotokra.
Legjobb barátommal bele sem kezdtem ebbe a diskurzusba: úgy vettem észre, hogy, amiről én jó véleményen vagyok, az számára mindig megkérdőjelezhető lesz.