Novemberben rendeztük be egy fiatal grafikus első önálló tárlatát, és két napig azzal telt az idő, hogy hova kerüljön a huszonhét lap. A méretek nem voltak egyformák, a keretek fele fehér volt, a másik fele nyers fa, és a művész ragaszkodott hozzá, hogy ne szimmetrikusan legyenek felakasztva. Igaza volt, csak éppen ettől minden centiméter külön döntés lett. A legtöbb munka ilyenkor nem a falon zajlik: a fényt délelőtt beállítod, aztán négykor besüt valami az utcáról, amire senki nem számított, és kezdheted elölről.
A galéria alatt van egy raktár, ott tartjuk a kereteket, az üvegeket, a csomagolóanyagot és azokat a műveket, amik két kiállítás között várakoznak. Amikor decemberben lehordtuk a lebontott anyagot, a hátsó sarokban egy tenyérnyi vizes folt volt a betonon. Nem sok, de az a fajta, ami egy hét alatt sem száradt fel. Egy hosszabb esőzés után visszamentem, és akkor már két folt volt, közte nedves habarcsnyommal a fal alján. Tizenegy éve csinálom ezt a munkát, és tudom, hogy az ilyesmi soha nem múlik el magától.
Ezen a ponton kellett belátnom, hogy a következő lépéshez már nem elég a kiállításrendezői rutin. Profi segítségre volt szükség, amit szerencsémre egy jó tipp el is hozott nekem, és így nem csak a munkám terén mentett meg, hanem egészen új távlatokat nyitott a lehetőségek terén. Ráadásul mindez online történt, szóval kényelmes is volt minden. De lássuk a részleteket…
Amit egy fórumon kaptam a probléma helyett
A szivattyubolt.hu oldalára végül egy régi épületfelújítós fórumon kapott tipp vezetett el. Megírtam a helyzetet, és az egyik hozzászóló, aki maga is pincés műhelyt üzemeltet, egészen pontos választ adott. Azt írta, hogy szivárgásnál nem az a kérdés, mennyi víz jön be, hanem hogy mikor kezd emelkedni, és hogy a legrosszabb pillanatban az ember úgyis nincs ott. Ő javasolta, hogy keressek rá arra, hogy szivattyúwebaruház, és inkább előre készüljek fel, mint utólag mentsek.
Beírtam tehát a keresőbe, hogy szivattyúwebaruház, és ott derült ki, hogy amire nekem szükségem van, azt búvárszivattyúnak hívják. Olyan gépről van szó, amit kifejezetten arra terveztek, hogy a vizet közvetlenül a forrásból emelje ki, és működés közben teljesen víz alá merül. Innen jön a merülő szivattyú elnevezés is. Nekem addig a szivattyú egyetlen szó volt, ami mindent jelentett, és semmit.
Miért egy úszókapcsolós gép mellett döntöttem
A legfontosabb szempont az volt, hogy magától induljon. Egy galériában nincs éjszakai ügyelet, és ha karácsony és újév között emelkedik meg a víz, akkor senki nem lesz ott. Az úszókapcsolós működés pontosan ezt oldja meg, mert a gép a vízszint alapján kapcsol be. A két lényeges paraméter a merülési mélység és a nyomómagasság, vagyis hogy milyen mélyre engedhető le a készülék, és milyen magasra tudja feljuttatni a vizet. Aknába süllyesztve, kiépített elvezetéssel ez nálunk pár méteres emelést jelent.
A szivattyúwebaruház kínálatában több méret és több márka szerepel, a kettőtől hat colig terjedő átmérőktől kezdve a Pedrollo, Lowara, Leo, Calpeda és Wilo típusokig. Nem műszaki ember vagyok, ezért nekem sokat számított, hogy a szivattyubolt.hu oldalán a fogalmakat is elmagyarázzák, nem csak felsorolják a termékeket. A rendelésnél az is jól jött, hogy munkanapon 11 óráig leadott megrendeléseket már aznap el tudják indítani, mert nálam épp egy hétvége előtti csütörtök volt.
A telepítést szakemberre bíztam, ehhez én nem nyúltam hozzá. Az aknát ő mélyítette ki rendesen, ő kötötte be az elvezetést, és ő állította be a kapcsolási szintet. Azt mondta, a legtöbb bajt nem a víz okozza, hanem az, hogy valaki egy vödörrel próbálja megoldani, amíg lehet, és utána már késő.
Márciusban jött az első komoly esőzés, és a gép magától elindult. A fórumos hozzászólónak hálás vagyok, a szivattyubolt.hu oldalát pedig elküldtem két kollégának, akik szintén pincés raktárban tartják az anyagot.